in

Chilis bab 10 perc alatt

Chilis bab 10 perc alatt

Ez a legfinomabb chilis bab, amit eddig életemben ettem és ez a konzervjeimnek köszönhető.

A chilis bab számomra mindig egy olyan étel volt, amit kóstolás nélkül készítettem el, annyira nem szerettem, hogy igazából azt sem tudtam, milyen ízvilágot kell elérnem. Én főztem, fűszereztem, a férjem kóstolt és mondta, mi hiányzik még, aztán a végére összeállt a chils bab. Mindenkinek ízlett, de én meg sem kóstoltam.

Mostanra megváltozott a helyzet. Megszerettem a chilis babot, de kizárólag azt, amit én készítek. Az eredeti chilis bab darált húsból készül, én marhapörkölttel készítem. De az is kizárólag saját készítésű konzerv pörkölt. Ha már kipróbáltad, tudod mennyivel finomabb, zamatosabb az így készült pörkölt, mint a hagyományos és persze, azt is tapasztaltad, mennyivel puhább, omlósabb a hús, ha konzervként van elkészítve. Ehhez a konzervhez gyakorlatilag csak hozzákeverem a szintén házilag készített babkonzervet, egy kis paradicsompürét (naná, hogy házi az is 😀 ), egy kis kukoricát és a fűszereket. Összeforralom és már tálalható is.

De akkor nézzük a részleteket!

Chilis bab 10 perc alatt

Hozzávalók:

1 üveg házi babkonzerv 720 ml-es (én vörös babot használok)

1 üveg házi marhapörkölt konzerv 720 ml-es (ez az üveg nem lesz tele, mert a hús összeesik az üvegben, mire elkészül kb. feléig, kétharmadáig lesz a hús, így ez pont elegendő lesz a babhoz.)

1 kis üveg paradicsomszósz (én 80 ml-es üveggel szoktam használni, de ez nagyon sűrű szósz, inkább már krém)

1 kis üveg, szintén házi készítésű kukoricakonzerv

1 teás kanál római kömény

Ízlés szerint chili, só és őrölt fekete bors

 

Elkészítés:

Minden hozzávalót beleöntesz egy akkora edénybe, hogy kényelmesen tudd kavargatni. Forráspontig melegíted közben néha megkavarod, hogy nehogy odaégjen. Kóstold is meg és ízlés szerint fűszerezd. A forrástól számítva 10 percig forrald és közben vadul kavargasd. Ha túlságosan besűrűsödne adj hozzá pici vizet, de vigyázz, a chilis bab akkor finom, ha sűrű krémes a szaftja, ne hígítsd fel nagyon.

10 perc után vedd le a tűzről és ropogós kovászos kenyérrel tálald. Jó étvágyat!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Tetszett a recept?

361 Pontok
Upvote Downvote